Miért kezd el valaki ügyvédi szoftereket fejleszeteni? 🤔

2007-ben történt hogy a Freshfields Bruckhaus Deringer ügyvédi iroda magyarországi képviselete levált a nemzetközi hálózatról.

Már nem most volt…

Ekkor kerestek meg minket, hogy segítsünk informatikai rendszert választani nekik. Olyan rendszert ami valójában szolgálná az ő meglévő igényeiket.

Több hónapos kereséssel sem sikerült találni a piacon, és ekkor, látva a lehetőséget, kezdtünk bele a rendszer fejlesztésébe. Egy szerencsés véletlen, hogy az egyik legnagyobb magyar iroda igényeinek kellett ehhez megfelelni. Ebből adódóan számunkra az ipari vállalati működésű ügyvédi irodák lettek a minták, az egyéni ügyvédeknek és a pár fős irodáknak való megfelelés, csak évek múltán indult el.

Amikor elkezdtük a fejlesztést, nem tudtuk, hogy az a fajta működés, hogy felírt órákat számlázhat az ügyvédi szakma kiváltságos részét képező, ügyvédi irodánk jellemzője.

Nem volt egyszerű, a most már Oppenheim néven működő iroda indulása, úgy gondolom, hogy velünk ők egy nagyon komoly kockázatot vállaltak, amiért utólag is nagyon hálás vagyok.

Amikor az amerikai rendszert egy októberi pénteken lekapcsolták, a rá következendő hétfőn a mi rendszerünknek teljeskörűen működnie kellett.

Érdekes volt megismerni a környezetet, ahol például a partner szó, a tulajdonos jelenti, nem pedig a szállítók közös egységes elnevezését.

Egy ilyen rendszer fejlesztésének nehézségét az is mutatja hogy a jelenlegi igazságügyminiszterrel két percet beszélgetve (aki juniorként a Freshfieldsben dolgozott), a három mondatából kettő az akkori informatikai rendszerre vonatkozott, mert az időfelírás és a dokumentum kezelő használata mélyen bevésődött az emlékeibe.

Recent Posts

BKIK

April 21, 2022

NEAK

April 12, 2022

ReComp Informatika Zrt. 2022 Minden jog fenntartva

Adatvédelmi tájékoztató

Oldalak

Kövessenek minket!